Hogy miért pont a gyász és a veszteség?
Azt gondolom nem beszélünk eleget a halálról.
Úgyanúgy az élet része, mint a születés, ám az élet végét még mindig tabuként kezeljük. A születéssel és a gyermekággyal járó változások sem régóta téma, de szerencsére feltűnt a szülők egy olyan generációja, akik kendőzetlenül megosztják a tapasztalataikat az élet kezdetével járó csodáról és viszontagságokról is.
Azt gondolom, ugyanez a nyitottság és kendőzetlen őszinteség megilletné az élet végét is. Az elmúlás nem egy élettől függetleníthető dolog, ugyanolyan része, mint a kamaszkor, a felnőtté válás vagy az öregedés. Ezeket a folyamatokat természetesnek vesszük, de valahogy a legvégéig nem jutunk el. Félre söpörjük és nem foglalkozunk vele.
2025-re eljutottunk oda, hogy képtelenek vagyunk bármit is lezárni. Gondoljunk csak bele, még a sorozatoknak sincs vége! Szereplők meghalnak, visszatérnek, mégsem halnak meg... (Gondoljunk csak Lokira...) Rettegünk a végleges döntésektől, a megmásíthatatlantól. Ha viszont valami biztos az életben, az az, hogy mindannyian meghalunk.
Itt az ideje, hogy szembenézzünk saját halandóságunkkal, szembenézzünk az elkerülhetetlennel, hogy ne legyen félelmetes.
A veszteség mindennapjaink része. Kezdve az apró, mindennapi veszteségektől, amik csak bosszantóak pl. nem tudunk elmenni egy programra, egészen az életünket meghatározó és megrengető változásokig, mint egy válás, egy munkahely elvesztése, de akár egy kényszerű költözés is.
A veszteségek "mértéke" igazából nem fontos. Ha neked valamiért sokat jelent, megragad benned vagy nem megy ki a fejedből, akkor az számodra egy fontos veszteség, legyen az a kedvenc bögréd, ami eltört, vagy egy kapcsolat vége. Nem az számít, hogy a külvilág szerint mit kellene érezned vagy hogyan kellene továbblépned, az az egyetlen igazán fontos szempont, hogy te mit érzed, te hogyan éled meg.
Ez nem egy verseny, hogy ki szenved jobban, kinek nagyobb a fájdalma. Nem jár díj "a legtöbbet szenvedett" léleknek a végén. Akkor miért is maradnál abban, ami nem jó neked? Nem jobb érzés jól lenni? A közhiedelemmel ellentétben az idő sem old meg mindent, de te tehetsz magadért. Dolgozd fel a vezsteségeidet, nézz szembe a gyásszal és lépj tovább. Úgy tényleg lépj tovább.
Azt biztosan biztosan megígérhetem: én nem fogok ítélkezni feletted, nem fogom elbagatellizálni az érzéseidet és empátiával fordulok majd hozzád, bármivel is keresel meg.
Konzultáció kérése >>>
Ez az a kérdés, amit időről, időre felteszek magamnak és is. Pedig azt gondolná ez meber, hogy ez a világ egyik legegyszerűbb kérédse. Ám ahogyan az az egyszerű kérdésekkel lenni szokott, ezek a legösszetettebbek.
A szakmám lennék? Akkor: színháztörténész, újságíró, rendezvényszervező, marketinges, cukrász, kutyakiképző vagy gyász és veszteség facilitátor vagyok?
A családi állapotom? Akkor: feleség, gazdi, keresztanya, gyerek, unokatestvér lennék?
Amit a szűkebb környezetem gondol rólam? Akkor: barát, társ, problémamegoldó, szakács, vendéglátó, jó hallgatóság, biztos pont lennék?
Amit a társadalom gondol rólam? Akkor: férjezett, nő, vállalkozó, vidéki, pesti, gyerektelen, kutyás, segítő lennék?
És még folytathatnám a sort nagyon sokáig. Szerintem ezek közül mindegyik vagyok és van, hogy egyik sem.
Mert például most, amikor ezeket a sorokat írom egyedül a kanapén, nem számít, hogy férjezett vagyok, vagy éppen cukrász, és az sem nagyon számít, hogy van-e kutyám vagy gyerekem. Amikor rád figyelek, akkor a segítőd vagyok és csak ez számít. Amikor a kutyámmal sétálok, elsősorban gazdi vagyok, amikor a férjemmel vacsorázom, akkor elsősorban társ vagyok.
Mindannyian összetettek vagyunk, egyediek és különlegesek, akiket az egyéni megéles, tapasztalatok és történések formáltak olyanná, amilyenek éppen ebben a pillanatban vagyunk. Hogy holnap is pont ugyanez leszek-e? Nem tudom. Hogy 5 év múlva ugyanez leszek-e? Szinte biztosan nem.
Amikor leülünk beszélgetni te is leszel valaki az adott pillanatban és nagyon remélem, hogy 50 perc múlva, ha nem is boldogabb, de egy nyugodtabb, megkönnyebbültebb valaki leszel. Egy olyan valaki, aki elindult egy úton, amit saját magáért jár be és a végén ott van egy könnyebb, nyugalmasabb élet. Én itt leszek veled és elkísérlek ezen az úton.
Jegyzet a továbbiakhoz: mindig is jelen volt a segítő szerep, hogyan csúcsosodik ez mostanra ki, mit tanultam a kutyámtól, férj segítése, kollégák istápolása, barátok átsegítése kríziseken
Konzultáció kérése >>>
