Vőlegényként azt gondolnánk, hogy csak jól kell éreznie magát az embernek és sodródni az árral. Ez úgyis a menyasszony napja inkább - bár miért lenne, egy esküvőhöz 2 ember kell! - ám a vőlegény is találhatja magát családi drámák kereszttüzében.
Az egyik leggyakoribb dráma az örömanya, aki képtelen elengedni a fiát. Mindig is voltak problémák, de mióta elmondtad neki, hogy megkérted a választottad kezét, teljesen elszabadult. Azt gondoltad a szervezés alatt már túlvagytok a csatározásokon, de még az esküvő napján is képes előhúzni valamit, ami teljesen kiborít. Ez lehet érzelmi zsarolás ("Jajj, elvesztettem a kisfiamat, mi lesz velem?"), lehet hatalmi harc ("Nem, nem fogom azt a ruhát felvenni, amit megbeszéltünk, mit képzel magáról, még nem is a feleséged és már parancsolgat!") vagy nyílt támadás ("Megmondtam, hogy ne vedd el azt a libát, ne várd, hogy jópofát vágjak hozzá!"), bárhogy is, egy dolgot biztosan nem vesz figyelembe édesanyád, mégpedig téged, a saját fiát. Nem érdekli téged hogy érint ez az egész, nem érdekli milyen éket ver közéd és a párod közé, vagy hogyan rontja el a hangulatodat. Egyetlen dolog fontos, mégpedig az, hogy vele foglalkozz!
Aztán ott az örömapa. Az apa, aki mindig távolságot tartott, érzelmileg mindig megközelíthetetlen volt. Az apa, akiről azt gondoltad, hogy legalább az esküvőd napján megölel, vagy büszke rád, vagy csak ott van melletted életed egyik mérföldkövénél. Egy olyan mérföldkőnél, amit szeretnél megosztani az apáddal.
De ő csak áll ott üres tekintettel kissé idegesen, mintha bárhol máshol szívesebben lenne mint itt. A fotózásnál feszeng és csak a vacsora izgatja. Neked pedig megszakad a szíved, mert még egy olyan esemény az életedben, ahol apád nincs jelen. Fizikailag itt van, de nincs jelen, nem kapcsolódik, benned megint ott marad az űr, amit gyerekkorodban is annyit éreztél. És gyűlölöd ezt az egészet, hogy még midig az elismerésére vágysz és még a saját esküvődön is azzal foglalkozol, hogy ő mit gondol.
Persze, hogy meghívod a haverokat. Ezer éve ismeritek egymást, együtt hülyültetek a Balatonnál nyarat és együtt csajoztátok végig az egyetemet. Aztán mindenki élte a saját életét, most meg itt vannak megint együtt, mint anno a balatoni nyarakon.
Akkor mégis mi bajod van? Miért idegesít, hogy már a szertartás előtt adják körbe a laposüveget, hogy röhögnek az eskük alatt és beszólogatnak a koszorúslányoknak? Miért szorul össze a torkod a beszédekhez közeledve? Miért félsz attól, hogy egyikük jó poénnak tartja előadni valami gusztustalan sztorit húszéves korotokból az újdonsült feleséged és az egész családja előtt? Mert megtörténhet, mert megtörténik. Mert nem érzik, hogy ez már nem az egyetem, ez nemcsak egy buli, hanem életed egyik fontos napja. Életed azon napja, amikor megnősülsz és ez neked igenis jelent valamit. De hogyan is mondhatnád el nekik, tuti kiröhögnek. Így marad a kényszeredett nevetés és a készenlét, hogy ne tegyenek valami teljesen vállalhatatlant. És ahelyett, hogy élveznéd a napot, a szemed sarkából a bandát figyeled.
És mi van akkor, amikor a saját menyasszonyod veszi el ezt a napot tőled? Mi van akkor amikor biodíszletnek érzed magad az ő nagy napján? Hiába kérted, hogy ne legyenek rózsaszín lufik, vannak. Hiába kérted, hogy legyen a menüben marhapörkölt, nincs. Hiába akartál egy teljesen más helyszínt, kisebb tömeget, nagyobb szabadságot vagy bármit, nincs, mert a te szavad nem számított.
És most itt állsz a saját esküvődön, és tologatnak jobbra-balra, mint egy bábut, egy olyan díszletben, amihez neked semmi közöd. És ahelyett, hogy boldogan néznél az arádra és élveznéd a bulit, inkább egy sarokban iszol, mert itt semmi nem rólad szól. Még a családod sem rád figyel, mert vagy a saját drámájukkal vannak elfoglalva, vagy a feleségeddel, a haverjaid a koszorúslányokat hajkurásszák, te pedig úgy nézed ezt az egész cirkuszt mint egy kívülálló és maga alá gyűr az elhagyatottság érzése.
Férfiként is van jogod egy szép esküvőhöz! Van jogod a vágyaidhoz, a döntéseidhez, a saját elképzeléseidhez és a zavartalan ünnepléshez! Ez a nap rólad is szól és rólad is kell, hogy szóljon!
Ha a fentiek alapján magadra ismertél, ne félj felkeresni!
