A frusztráció: ez ellen az egyetlen megoldás az elfogadás. Ha kellő önismerettel rendelkezik valaki, ha képes a belső értékekre is koncentrálni, ha képes megtalálni a szépséget egy ráncosabb arcban is, akkor jó úton jár. 

A ráncok, a megváltozott arc természetes, a mesterségesen konzervált fiatalság pedig egy idő után, már nevetséges. (Biztosan mindenkinek eszébe jut pár túlplasztikázott híresség.) Nem gond a plasztika, a hajfestés vagy a hajbeültetés, nem probléma, ha minél tovább akarok vonzóak maradni. A probléma ott van, ha csak és kizárólag a külsőn van a hangsúly. Mint mindenhol, itt is az egyensúly a lényeg. 

Biztos mindenkinek van olyan emléke, amikor ő maga, vagy a szülei a szívükhöz kapva parancsolták le a Mamát vagy a Papát a létra tetejéről, mert képtelenek voltak elfogadni, hogy fizikai korlátaik vannak. Biztos mindenkinek a fülébe cseng a Mama vagy a Papa lemondó hangsúlya, "már nem megy úgy, mint régen". Fontos, hogy törődjünk a testünkkel, de az is fontos, hogy ismerjük a korlátait. Egy kisgyerektől sem várunk el olyan dolgokat, mint egy felnőttől, akkor az idősödő testtől sem várhatjuk el a csúcsteljesítményt. 

Egy fiatalság vágyában égő társadalomban nagyon nehéz nem leértékelni magunkat és másokat, akik már nem fiatalok. Ez azonban egy rettenetesen rossz út. Az emelt fő és a tisztelet az emberi értékeknek, nem az életkornak jár. 

A legtöbb, amit tehetünk magunkért és a családunkért az az, hogy tudatosan készülünk. Legyen elég forrás, legyen szociális háló, legyen értelmes cél és legyen B terv arra az estere, ha rosszul alakulnak a dolgok. 

A méltóságunkat, az önrendelkezésünket és az életörömünket csak és kizárólag magunknak tudjuk megteremteni.