A párodon is látod a folyamatot, ahogy a kis gondolatcsíra egyre nagyobbra nő. Telnek a hetek és majd felrobban a szíved, amikor kiderül: kisbabátok lesz. A boldogságtól sírva borultok egymás nyakába és azonnal tervezgetni kezditek a jövőt. Milyen is lesz szülőnek lenni? Vajon kire fog hasonlítani? Milyen lesz az élete? Szaladnak a hónapok, már a neve is megvan, a babaszoba is berendezve, minden az utolsó simításokra vár.
Aztán eljön a pillanat, amikor először fogod a karodba őt. A gyermeked, a következő generációt, génjeid továbbvivőjét, a jövőt. Az egész család boldogság mámorban úszik és bár az éjszakázás és a kakis pelusok árnyalják a képet, igazából sosem voltál ilyen boldog.
Telnek a hónapok, a kicsi gyarapszik, fejlődik, bár mindig egy picit elmaradva a könyvekben leírtakhoz képest, mindig megnyugtatnak, hogy majd behozza. A nagyszülők is csak legyintenek, “te sem kapkodtad el a dolgokat”.
Telnek a hónapok, egyre többet jártok játszótérre, babás programokra és persze ott vannak a barátok, ismerősök gyerekei is. Kezd feltűnni, hogy a tiétek más. Mindig félrevonul, nem érdekli az, ami a többieket és egyre jobban le van maradva a fejlődésben a “nagykönyvhöz” képest. Egyre több aggódó pillantást váltotok a pároddal, amíg veszel egy nagy levegőt és fel nem hozod a témát egy este: lehet valami baj van a gyerekkel. Ahogy kimondod, már meg is bánod, mintha ezzel teremtenéd meg a problémát, de a párodon látod a megkönnyebbülést, hogy nem ő a paranoiás.
Megbeszélitek, hogy holnap irány a gyerekorvos. Inkább hajtsanak el benneteket, hogy túl aggodalmas szülők vagytok, mint… de erről ne is beszéljünk még.
A gyerekorvos egyetért, bár nem aggódik olyan nagyon, további vizsgálatokat kér. Majd újra és újra és beindul a lavina. Egyik vizsgálat követi a másikat, egyik szakember jön a másik után, amíg meg nem kapjátok a hivatalos papírt: Baj van.
Baj van, mert nem fejlődik és ennél nagyon sokkal tovább már nem is fog. Persze nem szabad feladni, fejlesztések egymás után, de azért azt mindenhol megkapjátok, hogy ennél sokkal jobb már nem lesz, ne legyenek nagy elvárásaitok.
Te meg ülsz a hét több napján különböző várókban, rendelőkben és nem érted, hogy mindez hogyan történhetett. Nem érted, hogy a te csodás mosolygós babád, hogyan lett egyik napról (inkább hónapról) a másikra sok betűszó, meg “dis”, meg “sérült”, problémahalmaz.
Az első beszélgetések után még az orvosokat, szakértőket hülyézed és az interneten böngészel, hogy biztosan valamit benéztek. Utána dühöngsz, és hibáztatod magadat, a génállományod, nagyapád alkoholizmusát, apósod dohányzását, és azon agyalsz, hogy mit csináltál te vagy a párod rosszul, hogy ez lett a vége.
Ébren fekszel és a plafont bámulva azon a végzetes estén gondolkozol, amikor kimondtad, hogy “lehet valami baj van”. Visszapörgeted a fejedben az időt, hogy ha akkor nem mondod ki a nyilvánvalót, akkor biztosan meg sem történik, akkor hogyan alakul az életetek: akkor közös nyaralást terveznétek a kisgyerekes barátokkal, akkor a legjobb iskolának néznél utána, akkor te is és a párod is karriert építene, akkor látnátok, hogyan lesz egyre ügyesebb, okosabb, nyitottabb a világra, látnád, ahogyan szerelembe esik, ahogyan csalódik, ahogy a barátaival rohangál az udvaron, majd tervezi a jövőt. A szép és csodás jövőt, ahol minden lehetséges, mindent elérhet, mert nem kapott egy pecsétes papírt arról, hogy mi ő, vagy inkább arról, hogy mi nem lesz soha.
Nem lesz szerelmes, nem lesz önálló, nem lesz sikeres a szakmájában, de nem fog tudni írni, olvasni és rendesen beszélni sem.
Nem fog soha elköltözni otthonról, mert felöltözni sem képes egyedül. Belefagytatok egy állandó kisgyerekes állapotba, amikor arról volt szó, hogy ez csak átmeneti. Hová lett a jövő? Hová lett az ő jövője és hová lett a tiéd, ami azt ígérte, hogy boldog és büszke szülő leszel?
Nehéz? Rettenetesen. Veszteség? Igen, talán az egyik legnagyobb. Nem csak te vesztettél, hanem ő is, a párod is, a nagyszülők is. Ettől függetlenül lehetsz még valaha boldog? Hogyne! Csak add meg magadnak, a párodnak, a környezetednek az időt, a lehetőséget és - ha kell - a külső segítséget ahhoz, hogy megéljék ezt a veszteséget. Elgyászolják azt a jövőt, ami már sosem fog megvalósulni.
