Az igazság az, hogy te nem tettél semmi rosszat. Egyszerűen az történt, hogy eleged lett abból, hogy nem vagy jól és átrendezted a prioritásokat, magadat helyezted az első helyre. Ez persze sokaknak nem fog tetszeni. Nem fogják a szemedbe mondani, de fogsz megjegyzéseket kapni: "régen nem ilyen voltál" vagy "elvesztetted a humorérzéked, ez csak vicc volt" vagy "olyan önző vagy mostanában, nem olyan nagy kérés ez" stb. stb. A sor szinte végtelen.
Hogy mi a valódi probléma? Elkezdted meghúzni a határaidat és nemet mondani azokra a dolgokra, amik számodra nem okoznak örömet, nem táplálnak és nem komfortosak. Elkezdted magad választani ahelyett, hogy másik igényeit elégítenéd ki a saját károdra. És itt jön a legnagyobb a csavar az egészben: ez tökéletes indikátora annak, hogy ki az, aki valóban törődik veled. Aki valóban törődik veled, az meg fogja kérdezni, hogy hogy vagy és érdekli is a válasz, az látni fogja rajtad, hogy kiegyensúlyozottabb, felszabadultabb, boldogabb vagy és veled örül. Támogat és nem vonja kétségbe a döntésedet.
Mi a köze ennek az egésznek a gyászhoz és a veszteséghez? A másik tábor miatt van köze hozzá. Azok miatt, akik nem értik, megkérdőjelezik, beszólogatnak és próbálnak visszatuszkolni abba a dobozba, amiből éppen csak kimásztál. Amitől igazán fájdalmas lesz ez a folyamat, hogy ebben a táborban nagyon nagy valószínűséggel benne lesz a közvetlen családod néhány tagja, a legrégebbi barátaid körül néhány, sőt, lehet nem is csak néhány. Amikor rádöbbensz, hogy a saját anyád vagy testvéred az, aki nem akarja, hogy jobban legyél, borzasztóan fájdalmas.
Először persze győzködöd magad, hogy te látod rosszul a dolgokat. Aztán amikor újra és újra felismered a mondatokat, amik megsebeztek, amikor elkezded kívülről látni a dolgokat, rájössz, hogy ez nem oké. Megszoktad, mert ebben nőttél fel, az volt a természetes, de attól még egyáltalán nincs rendben. Nincs rendben, hogy nem figyelnek rád, érvénytelenítenek, infantilizálnak, lesöprik az asztalról az érzéseidet vagy éppen verbális bántalmaznak, ami persze csak vicc volt.
Ilyenkor úgy érzed, mintha kihúzták volna a lábad alól a talajt. Át kell értékelned a családod, a hozzájuk fűződő viszonyaid, sőt talán ez egész gyerekkorod. Elveszíted az ideális család, a boldog gyerekkor képét, amit soha nem kaphatsz vissza, nem lesz aki jóvá tegye. Veszteség ez is? Igen, óriási. Kavarognak benned az érzések, a bizonytalanság, a harag, a fájdalom, és gyászolsz. Gyászolod az ideális családod, gyászolod a gyerekkorod, a kapcsolataid.
Van, aki vissza tud térni felszínesen, de sokan teljesen eltávolodnak az addigi közegtől. Ez lehet egy nagyon magányos időszak, tele kétséggel.
Aztán elkezdenek megjelenni az új barátok, egy új közeg, amelyik már az új, egészségesebb énedhez kapcsolódik. Akik támogatnak, felemelnek, megértenek. Pótolni fogják azt, amit elvesztettél? Nem. De idővel könnyebb lesz és nem lesz akkora az űr. Idővel eljutsz oda, hogy tényleg magadat választod és ha el is bizonytalanodsz, elég lesz felidézned pár találkozást, pár emléket és megerősödsz abban, hogy jó döntést hoztál. Mert magadat választani mindig jó döntés.
Ez egy nehéz folyamat és komoly veszteség. Valódi gyász, amit fel kell dolgozni.
Nem kell egyedül szembenézned vele, ha úgy érzed tudok segíteni, keress bizalommal!
