Tegyük fel, hogy egész életedben arra vágytál, hogy sikeres sportoló legyél. Megvan a tehetséged, ami már kisgyerek korban kiderül. A szüleid büszkék és támogatnak, találsz egy csodás edzőt, aki nemcsak a testi, de a szellemi edzéseddel is foglalkozik, mentor és edző egy személyben. Rengeteg áldozatot hozol, keményen dolgozol, de minden megy maga útján, a környezeted alig várja már, hogy lássa, amikor felérsz a csúcsra. Így telnek az évek és egyre tisztábban látod magad előtt az utat, ami elvezet a célvonalig. Minden csodásan alakul egy júliusi kedd délutánig.
Épp a barátaiddal töltöd az érettségi előtti utolsó nyarat és kitaláljátok, hogy elmentek biciklizni. Ésszel csináltok mindig mindent, te is és ők is tisztában vannak vele, hogy a biztonság az első. Azonban hiába vagy észnél, hiába figyelsz, egy kavicsos szakaszon megcsúszik a bringa, befordul a kormány, te pedig hatalmasat esel. Mindezt olyan szerencsétlenül, hogy eltörik a térded, szakadnak a szalagok, törnek a csontok és a porcok. Hiába kerülsz a legjobb specialistához, hiába a hosszas rehabilitáció, az elképzelt sportkarriernek egy langymeleg nyári délutánon egyszercsak vége. Amikor közlik veled a hírt, először csak rázod a fejedet. Biztosan tévednek. Még jobban odafigyelsz, még keményebben dolgozol a rehabilitáción, de hiába, az orvos továbbra sem mond semmi biztatót.
Csak fekszel az ágyadon, ezredjére játszod le a fejedben, hogy mit tehettél volna másképp, dühöngsz, szidod magad, a bringát, a barátaid és a világot, hogy hogyan történhetett ez. Miért éppen te?
Nem is tudod, de éppen a gyász szakaszain mész keresztül. Azt gyászolod, ami még meg sem történt. A jövődet, amit sportolóként képzeltél el. Lehetsz-e ezután boldog és elégedett az életeddel? Hát persze. Találasz majd új kihívást, új szenvedélyt, hivatást, ami örömet okoz. De ehhez nem csak fizikai, hanem lelki munkára is szükséged lesz.
Ahhoz, hogy ne mérgezze meg az életed a “mi lett volna, ha” érdemes segítséget kérni. Bármilyen megértő is a környezeted, bármennyire is veled éreznek a szüleid, az edződ, a barátaid, vagy túlságosan érintettek ők is és eszköztelennek érzik magukat a szenvedésedet látva, vagy hamarabb túl fognak lépni a történteken, mint te.
És ez teljesen normális, az élet nem áll meg. Viszont te lehet, hogy beleragadtál egy pillanatba, egy érzésbe - vagy sokba. Kavarognak benned a dolgok és képtelen vagy tovább lendülni, hiába mondja ezt mindenki.
Konzultáció kérése >>>
