(A neveket, helyeket és mindent, ami alapján beazonosíthatóak lennének a személyek, megváltoztattam.)
"Ez a kötelező karácsonyi ajándék szerintem egy ponton túl mindenkinek az idegeire megy. Mert amíg az ember gyerek, addig örül a meglepetésnek. Aztán persze vannak olyan dolgok, amikor van, amire vágyik, és meg is kapja, és az szuper, de ez a ritkább. Többnyire nyűg az ajándékozónak, kellemetlen az ajándékozottnak, szóval mindenki kínlódik. Gyűlnek az elolvasatlan könyvek, a semmire nem jó apróságok. Végre sikerült átverekedni a családon a közös megegyezéssel, hogy akkor maximum kézzel készített ajándékok lesznek, mivel már mindenki felnőtt. Mi a párommal tartottuk is magunkat ehhez, egy egész mézeskalács falut legyártottunk, hogy mindenkinek jusson házikó. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lett volna venni valamit, de pont ez lenne a lényege a kézzel készített ajándéknak, hogy időt és energiát szán rá az ember. Eljött a karácsony és ott álltunk, mint két idióta a mézeskalács házakkal, mert persze mindenki vett ajándékot. Iszonyú cikinek éreztem a dolgot, pedig sokkal több energiát fektettünk bele, mint a többiek. Mégis mi voltunk a szerencsétlenek, akik tartottuk magunkat a megbeszéltekhez és komolyan vettük a dolgot. Úgy éreztem magam, mint valami óvodás a kis béna rajzával. Bár azt jobban értékelik - normális családokban -, mint amit én kaptam az enyémtől. Némi megvetés és szánalom, nekem meg a szégyenérzet és a "mit rontottam el?" maradt, pedig én voltam, aki a szabályok szerint játszott. Szörnyű volt." Dénes, 33
Ez egy játszma. És igen, te ebből nem tudsz jól kijönni. Mert A; vagy megbeszéltek valamit a hátad mögött vagy B; egyáltalán nem vesz senki komolyan, amikor bedobsz egy ilyen ötletet. Akár így, akár úgy, neked itt nem osztottak lapot, tehát nem vagy egyenrangú félként kezelve. Ha pedig rosszul érzed magad - mert miért ne éreznéd rosszul magad, ha egyszer elárultak -, és ennek esetleg hangot is adsz, megint csak te leszel a problémás eset. Látod: nem nyerhetsz.
A csalódottság, a magára hagyottság, az elárultság érzése teljesen jogos, hiszen pontosan ez történt. Elárult a saját családod, és figyelmen kívül hagyták nemcsak az érzéseidet, hanem a személyedet is.
Ajándékkal bántalmazni elég könnyen lehet, a szándékoltság és az ismétlődés azonban nagyon fontos. Simán előfordulhat, hogy valaki rossz ajándékot vesz neked, és tényleg nem akart semmi rosszat, csak benézte. Ebben az esetben, ha valóban jó és működő a viszony egyrészt látni fogja rajtad, másrészt nem fog megsértődni, ha közlöd vele, és megoldjátok a helyzetet, akár még nevettek is egyet rajta. Ehhez azonban valódi kapcsolat és két - nem csak életkora szerint - felnőtt ember szükséges. Vannak azonban más esetek.
"Nem szeretem a karácsonyt. Nem az ünneppel van bajom, hanem ezzel a kényszeresen legyünk együtt olyan emberekkel, akikre amúgy egész évben nem voltunk kíváncsiak, és kényszeresen vegyünk dolgokat embereknek, akiket alig ismerünk. Ennek többnyire az a vége, hogy az ember használhatatlan kacatokat kap. Én többször próbáltam már elérni a családban, hogy felejtsük már el ezt az egész ajándékozást, elég a gyerekeknek, ők tényleg örülnek még neki, bár náluk is inkább az élményajándék híve vagyok. Mert most őszintén, ki emlékszik arra, hogy mit kapott 8 évesen karácsonyra? Meg így is tele a ház a cuccaikkal: örülnek neki egy darabig, megunják és csak kacat lesz belőle. De hiába próbáltam elérni, hogy felejtsük el az ajándékokat, a család ragaszkodik hozzá, mert az kell karácsonykor. Hagyjuk is.
Ha már ajándék, akkor azonban én szeretem tényleg személyre szabottan megajándékozni a családtagokat, így minden évben elég sok időt és energiát fektetek bele. Legyen a gyerekekről készült fotókönyv nagymamáknak, de úgy összeválogatva, hogy a közös emlékeik kerüljenek bele. Legyen közös élmény a tesómmal, amit mind a ketten élvezünk, legyen valami szívhez szóló a sógoromnak, ami közös emlék a gyerekekkel, stb. Tényleg odateszem magam. És akkor eljön a karácsony, átadjuk az ajándékokat és én mit kapok: kínais hűtőmágnes/elemlámpát (???), teszkós gyári panettonét, egy régi könyvet, amit leemeltek épp a polcról és újnak tűnik (mert 20 éve ott áll és nem olvasta senki), vagy valami olyan cuccot, ami se nem tetszik, se nem jó rám, se semmi értelme. És akkor játsszam el, hogy örülök! Miközben borzasztóan dühös és csalódott vagyok, hogy ennyire nem számítok. Ennél még egy vásárlási utalvány is jobb lenne. És akkor megint visszajutunk a kiinduló ponthoz, hogy: miért is ajándékozunk?" (Judit, 42)
Az ajándékozás a karácsony egyik kiemelten fontos eleme lett. Hogy mikor alakult át ez az egész egy hatalmas versennyé, nagyon nehéz nyomon követni. Mára azonban eljutottunk arra a szintre, hogy szinte csak ez számít. A tökéletes ajándék, amit ki kell találni, be kell szerezni, a TikTokról ellesett szuper új csomagolási technikával becsomagolni, és betenni a tökéletes színharmóniában feldíszített karácsonyfa alá, majd nézni az üdvözült mosoly az ajándékozott arcán. Ezt ontják a reklámok, a social media felületek, csak az marad ki belőle, hogy ezt nem pusztán egy emberrel kellene tudnunk megtenni és nem csak egyetlen évben, hanem mindig, mindenkivel...
Eleve nagy a nyomás, minden legyen tökéletes: a dekor, a fa, a menü, a sütemények és még az ajándékok is. Valljuk be, van, akiknek ez megy, van, akiknek az ajándékozás a szeretetnyelve, és jól ráéreznek még a céges karácsonyon is, hogy Marika minek fog örülni a könyvelésről, hiába váltottak összesen 5 mondatot egész évben. De ők vannak kevesebben, és a másik oldalon, a befogadóin többnyire a számukra is tömény csalódás az ajándékozás, mert nekik megy, másoknak meg nagyon nem.
Családon belül egy fokkal talán még rosszabb a helyzet, mert ott ezt évről-évre ismételni kell. Úgy, hogy nem sikerült eltalálni; úgy, hogy mi borzasztóan csalódottak vagyunk; úgy, hogy esetleg nincsenek meg az anyagi forrásaink rá. Karácsony tájékán számtalan nagyszülőt látok az olcsóbb üzletek polcai között ténferegni a műszálas ruhák és utánzat parfümök között (parfüm témában valahogy mindig megtalálnak, és én mindig szívesen segítek nekik egy olyan helyet találni a közelben, ahol legalább valamit kapnak is a pénzükért) a már felnőtt vagy majdnem felnőtt unokának keresgélve valamit. Ezzel csak az a baj, hogy az unoka nem fog neki örülni (mert vagy megveszi magának a saját pénzéből, vagy inkább összegyűjti a pénzt arra, amit ő akar), a nagyszülő pedig teljesen fölöslegesen költekezett. Senki nem nyer az egészen, csak kellemetlen feszültség marad a levegőben.
Aztán ott a másik eset, amikor annyira azért nem érdekeljük a másikat, hogy igazán energiát tegyen az ajándékozásba, így a kényszernek engedelmeskedve letud valami bóvlival egy karácsonyi zacsiban, hogy még csomagolni se kelljen. Egy pillanatra nem fordul meg a fejében, hogy nekünk ehhez jó képet kellene vágni, vagy hogy ő hogyan érezné magát fordított esetben.
A megbeszéltekkel tudatosan szembemenni, megint csak ékes példája annak, hogy hogyan vesznek bennünket semmibe. Hiába mi tartjuk magunkat a játékszabályokhoz, mégis mi jövünk ki belőle rosszul. Hol fair ez?
Akárhogyan nézzük is: a nemtörődömség, a szabályok tudatos áthágása, a másik érzéseinek semmibe vétele (hiszen elvileg azért adunk ajándékot, hogy örömet okozzunk) bántalmazás. Tisztában vannak azzal, hogy a másiknak valószínűleg rosszul fog esni, fordított helyzetben ő is rosszul érzené magát, mégis megteszi, mert azt gondolja velünk meg lehet tenni. Ha pedig egy családon belül évről-évre megismétlődnek a hasonló események, akkor ott érdemes nagyon elgondolkodni a családi viszonyokon.
Mindezek mellett pedig ott tartunk, hogy a szeretet ünnepe arról szól, hogy teljes idegben rohangálunk ajándék után, majd valaki biztosan csalódottan fog ülni a fa alatt, vagy azért, mert nem azt kapta, amit akart, vagy azért, mert mindenét beletette az ajándékozásba, mégsem fogadják jól. Nagyon kevés a win-win.
Az ajándékozással bántalmazás után beszéljünk arról is, amikor a legnagyobb fájdalom éppen az, ha nincs ajándék. Mármint nincs, aki nekünk megvegye. Mi készülünk, tervezünk, vásárolunk, csomagolunk, aztán ott állunk a fa alatt és vagy számunkra nincs ajándék, vagy megint eljátszhatjuk, hogy mennyire meglepődtünk a saját magunk által beszerzett és becsomagolt ajándékon, és milyen boldogok vagyunk, amikor a legszívesebben sírva őrjöngenénk, hogy rólunk megint nem gondoskodott senki. Hogy nem jutott eszébe senkinek a családban, hogy mi is vágynánk egy kis gondoskodásra, odafigyelésre, legalább karácsonykor. És itt nem az számít, hogy a párunk fizette vagy nem, hanem hogy ennyi energiát tett bele. Mert az, hogy megmondtuk mit szeretnénk, majd megrendeltük, átvettük, becsomagoltuk és betettük a fa alá, csak éppen az ő bankkártyájáról vonták le a pénzt, nem valódi ajándék. Nincs benne szeretet, odafigyelés, gondoskodás. És nagyon szomorú. (Empty stocking christmas.)
